Karbantartás
designed by gracom Menü
menu
Submenu
Top 10 brief list
Top 10
leglátogatottabb festmény:
Képtárban: 1121 kép.
Galériában: 49 kép.
Keresés:
Művész neve:

Alkotás címe vagy témája:

Ár:




Mai dátum:
December 13, Szerda
Névnap:
Luca, Otília
© DunapArt Galéria, 2006
Művészeink
Összesen:
283 művész

Bandur László.Megnézem a képeit
Bandur László alkotóművész.

1977-ben születtem Zalaegerszegen. Jelenleg egy kis zalai faluban, Milejszegen élek. Már egész kiskorom óta szeretek rajzolni, nem is emlékszem olyanra, hogy az alkotás ne játszott volna fontos szerepet az életemben.
Középiskolás éveimet Zalaegerszegen töltöttem. Majd elég sok szakmában kipróbáltam magam. Dolgoztam cipőgyárban, ruhagyárban, pincérkedtem étteremben, kocsmában, voltam szobafestő, építőipari segédmunkás, és falugondnok is. Nemrég diplomát szereztem építőművész szakon, a Pécsi Tudományegyetemen. Úgy terveztem, hogy talán építészként jól kereső munkám lesz, de a gazdasági válság keresztülhúzta a számításaim, így most áruszállító lettem.
A rajzkészségem az állami iskolai oktatást leszámítva autodidakta módon fejlesztettem. Aztán 2003 körül úgy gondoltam, hogy most már ideje komolyan venni, és csinálni, ezért beiratkoztam a zalaegerszegi festőművész, Nemes László szabadiskolájába. Itt jó pár évet eltöltöttem. Aztán az egyetemen is volt számos tanárom, akik a jó irányba terelgettek. A nevük említésként: Németh Pál, Krámli Márta, Pinczehelyi András.
Nem szeretem magam besorolni semelyik stílusba sem, ennek ellenére remélem minden képemen felismerhető a kézjegyem, egyéniségem. Általában a pillanatnyi ihlet határozza meg, hogy milyen kép születik, de előfordul, hogy találok egy fotót, amit egy az egyben úgy kell megfestenem, ahogy van. Törekszem a minnél fotórealisztikusabb megjelenítés elérésére, ebben példaképem Sándorfi István festőművész.
Footer Footer
Magunkról Képtár Galériánk képei Kiállítások Művészeink Vásárlás Üzleti ajánlat Kapcsolat Egyéb  
azonosító:
jelszó: